forrás: inforadio.hu
Két trillió fontra nőtt Nagy-Britannia államadóssága. Ez egy főre számítva, beleértve a csecsemőket is, 33 millió fontsterling.
A fizetésképtelenség veszélye felé sodródó nagy bankoknak nyújtott segítség beszámításával növekedett ilyen óriásira Nagy-Britannia államadóssága, immár a nemzeti jövedelem 147 százalékát teszi ki. 1954 óta most a legmagasabb. A fejlett országok közül Nagy-Britannia áll e téren a legrosszabbul – állapítja meg a brit Statisztikai Intézet legfrissebb jelentése.
Rossz hír ez a szocialista kormány számára, és a szakértők fejcsóválva vizsgálgatják, miként lehetne törleszteni ilyen hatalmas összeget.
Az egyre súlyosabb recesszió következtében január hó folyamán, 2008 azonos időszakával összehasonlítva, 7 milliárd fonttal csökkent a jövedelem adóból származó bevétel.
A Statisztikai Intézet jelentésével egy időben a brit jegybank is számításokat végzett, és elnökhelyettese szerint Nagy-Britanniában olyan tíz évig tartó gazdasági hanyatlás állhat elő, mint amilyen Japánt bénította meg az 1990-es évek folyamán.
Gordon Brown brit miniszterelnök elismeri, hogy az országot megtépázta – mint fogalmazott – a “világgazdasági hurrikán”. Ellenlépései még nem bizonyultak eredményesnek.
Az ellenzék a közkiadások megnyirbálását indítványozza, de a választás előtt erre nem akar sort keríteni Gordon Brown. A Gyáriparosok Szövetsége a kormány mentőintézkedéseiről úgy véli, hogy nem mutatnak “koherens stratégiát”.
A londoni City szakértői szerint a közkiadásokat legalább 10 százalékkal kellene csökkenteni 2014-ig.
Gordon Brown nemzetközi összefogást sürget. Annál is inkább, mert a Nemzetközi Valutaalap elnöke: Dominique Strauss-Kahn szerint lehet, hogy a világgazdaság még a szakértők három héttel ezelőtti borúlátó jóslatánal is gyengébben fog teljesíteni.

Valamit az inforádió nagyon elszámol. A trillió magyarul billióra szokás fordítani, így kb. 33000 Font az egy főre eső államadósság(és ez csak az államadósság, az összadósság ennek 4-5-szöröse is lehet), 5%os kamattal számolva 1700 font egy személy után fizetendő kamatteher, amit érdemes megszorozni 3-mal (aktív munkavállalók), így csak ez az egyetlen tétel 1,5-2 hónapi átlagkeresletet visz el. Ehhez még hozzáadódik sok sok másik tétel is, csak hogy a legfontosabbat említsem: A központi bank kamatra bocsát ki pénzt az államnak, mint mindenhol máshol (egy két kivételtől eltekintve, pl. Kínában nem) 33 millió Font fejenként annyi kamatterhet róna az emberekre, hogy elvinné tíz évi átlagkeresetüket.