forrás: hirtv.hu
A világ legnagyobb kötvényalapjának kezelője szerint Görögországnak, Írországnak és Portugáliának ki kellene lépnie az euróövezetből. A Pimco európai vezetője azt mondta a német Die Welt hétfői számának adott interjújában, hogy „saját valuta és nagymértékű transzferek nélkül ezek az országok képtelen lesznek megállni a lábukon”.
A Pimco európai vezetője, Andrew Bosomworth szerint a nemzeti valuta versenyképes árfolyamokat tesz lehetővé, és ezzel az export fellendülését idézheti elő, ami aztán képessé teszi az országokat, hogy visszafizessék súlyos adósságaikat. Bosomworth szerint a gazdasági növekedés tartóssá válása és a piacok bizalmának helyreállása után ezek az országok visszatérhetnek az euróövezetbe.
A Pimco európai vezetője szerint komoly gondok vannak Belgiummal, Olaszországgal és Spanyolországgal, de ők az eurózónán belül képesek felülkerekedni problémáikon anélkül, hogy nagymértékű pénzügyi segítséget kapnának az övezet tagjaitól és külső forrásokból.
Az euróövezet elhagyásának ötlete többször felvetődött már az adósságválság tavalyi kezdete, illetve azóta, hogy kiderült: Görögország sokkal rosszabb pénzügyi helyzetben van, mint gondolták. Számos közgazdász szerint viszont hatalmas ára lenne a kilépésnek, ráadásul a kilépő országoknak nyújtandó kölcsön is megugrana.
csak tudnám, kik azok a “számos közgazdász”…