10
Sze
08

Egy eltitkolt szerződés

forrás: Független Újságírók Szövetsége

2004 áprilisában Magyarországon járt az izraeli államfő. Látogatását a Dohány utcai zsinagóga kerítésén (Herzl Tivadarral, a cionizmus megalapozójával együtt) egy márványtábla örökíti meg. Az ok látszólag egy szokványos, baráti (?) látogatás volt. Ehhez képest zárt körben olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai (magyar részről) külön-külön is hazaárulással érnek fel.


Ezen nemcsak a balliberális pártelit képviseltette magát, de jelen voltak az akkori (magyarországi) parlamenti pártok, a magyar kormány tagjai és az akkori magyar államfő, Mádl Ferenc is.
Ezen alkalomból Izrael magyarországi nagykövete fogadást adott a megállapodást aláírók részére. Az egyezmény részben az Európai Unió–Izrael akcióterv alapján került megfogalmazásra, és hamarosan, 2004. május 1-én, Magyarország uniós csatlakozásával életbe is lépett. A szerződő felek ezzel az aláírással tulajdonképpen ratifikáltak egy, az európai uniós országokban sem kellően ismertetett kerettervet.

A dokumentum aláírásán részt vettek: Mose Kacav – Izrael államfője, Mádl Ferenc – Magyarország köztársasági elnöke, Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László és Hiller István (MSZP), Dávid Ibolya és Herényi Károly (MDF), Orbán Viktor, Áder János és Pokorni Zoltán (Fidesz MPP), valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek vezetői.

A dokumentum az alábbiakról szólt:
1. Magyarország befogadó cél-ország. Abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élő zsidók életét, Magyarország 500000 zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további félmillió, Lengyelország pedig 100000 izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet az ott elhangzottak szerint. (Megjegyzés: ezzel szemben Németország a zsidók bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006-ban)
2. Az izraeli áruk európai terjesztése.
3. Az izraeli vállalkozások (magyar) állami pénzen való támogatása.
4. A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése és propagálása a médián keresztül.
5. A gyűlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyűlésben, és annak szigorú alkalmazása.
6. A nemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek működésének ellenőrzése, korlátozása és megszüntetése. (Értsd: a megalkuvást nem ismerő, valódi nemzeti erők, az ún. „szélsőjobb” eltaposására tett törekvés szentesítése.)
7. Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában és a nemzetközi fórumokon.
8. Harc az antiszemitizmus minden formája ellen, a Berlini Deklaráció értelmében.

A fenti pontokat 2006-ban nyilvánosságra hozó internetes hírportál közlése szerint az információ nem feltétlenül teljes. Az anyagot hivatalosan megkapta a Magyar Távirati Iroda elnöke, aki a pontokat nem cáfolta, illetve kitért a válaszadás és a nyilvánosságra hozatal elől. Az ügy azért kiemelten fontos, mert megerősíti azt a tényt, hogy a demokráciát hirdető társadalom tagjait olyan politika készteti vallomástételre (pl. az utóbbi 16 év népszavazásaival), ami mellőzi a demokrácia alapértékeit – a tájékozódáshoz és tájékoztatáshoz való jogot és kötelességet. A fenti adatok ismerete vagy annak hiánya pedig közvetlenül befolyásolja nemzetünk jövőbeli politikai mozgásterét.

A zsidó nem szent, csak sérthetetlen. A XXI. század világszerte a zsidó prüdéria kora. Ennek fokozatai országonként változóak, és fordítottan arányosak a zsidó érdekérvényesítés fokával. Ahol leginkább tolakodó a zsidóság, ott illik legkevésbé nevén nevezni.

Magyarországon égbekiáltó ellentmondás: 2004 áprilisában (eltitkolt) háttér-megállapodás köttetett 500000 zsidó magyarországi befogadásáról, és (nyilvános) népszavazás során megtörtént több millió határon túli magyar nemzettestvér kettős állampolgárságának megtagadása.

kapcsolódó
Reklámok

3 Responses to “Egy eltitkolt szerződés”


  1. 1 Virág47
    2010/02/09 - 13:14

    Ha ez “Egy eltitkolt szerződés”, mármint titkos, zárt körben államközi megállapodás, akkor mégis, hogyan jutott nyilvánosságra? Kiszivárogtatta ki a fenti szerződő személyek közül? Feltételezem, hogy egyiknek sem állt érdekében… akkor mégis, hogyan lett ez ennyire részleteiben nyílt és nyilvános?

  2. 2 Bogár Gábor
    2011/07/31 - 17:19

    Azért szivárgott ki mert az ember nem képes titkot tartani, ezt már frajd óta tudjuk. Egyébként a pontjai logikusak nem?


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


RSS Egyéb hírek

  • Hiba történt; a csatorna nem elérhető. Próbáljuk meg később újra.
Reklámok

%d blogger ezt kedveli: